Vallomás
Forró ajkaid, mikor ajkaimhoz értek
Éreztem forrni a vérem és a véred
Majd fényes zafírkék szemeidbe néztem
S a vágy kéjes tüzén, lágyan elégtem.
Minden szó, melyet szívem hozzád írt,
Minden könnycsepp, melyet lelkem sírt,
S minden mosoly, mely azóta arcomon ébred,
Tudják, hogy nélküled nem élet az élet.
Tán nem méltó lelkem, vagy nem elég áldozat,
Hogy ébren éljem meg édes álmomat?
Pár pillanat, tényleg csak ennyi jár csupán?
Miért nem csókolhatja újra szád a szám?
Ha nekem adod, én kényeztetem ajkaidat,
Tested köré fonom óvó karjaimat,
S ha félelemtől elapad az összes véred,
Szerelmedért cserébe felajánlom az enyémet.