Az erdő, mező meséi
Írta: reitinger jolan Dátum: április 05 2009 15:12:38
Gy
Tudd, zöld ágyon, puha szőnyegen,
Feléd tárom lengő szárnyamat.
Teljes hír
Fülemüle
Merengőn, hogy elöntsön mindent
Az úttalan gyönyör áradat.
Tudd, zöld ágyon, puha szőnyegen,
Feléd tárom lengő szárnyamat.
Hajnali üdeség dallama
Száll, a mézízű lombok büszke
Sátra alásuhog, s bolond a
Surranók gagyogó beszéde.
Szédület! Rezeg-remeg ívem
És a tér, hol csók forr szüntelen,
Őrülten, egy lesz minden mígnem
Felszökken, de soha nem pihen.
Mondják felverem a csendet itt,
Az erdők, mezők hűs sötétjén,
Hol a nyár melege felhevít,
Trillámmal, vidám tüneményként.
S ha Ámor szívet céloz égve,
Merészen és vissza-visszatér,
Én súgom meg híven fülébe,
Mit csak az ért kiben mindez él:
hogy meztelen a szent teher siklása,
s mily vak gyönyör az ajkaknak villáma,
az égbolt tükre a hűs harmatoknak,
izzó mosolya bűvös hajlatoknak,
vad lábaktól a féktelen szívekig,
mit elhagy az ártatlanság végül itt,
mert virágok szirmai közt egy patak,
az elfolyt könny kívánt párja után majd,
a pergett cseppek kis maradéka csak,
amit érte reménytelenül sírtak.
Füttyöm fogadd, csak zokogni tud,
Vedd, a tiéd égi szent szívem,
Ha nincs veled, hozzád sírva fut,
Csattogó dalom varázst teremt.