Amit hátra hagyok,
kosz és szennyes.
Remeteként éltem.
Mi mást tehettem.
Magányosan, mint árva fűzfa,
Révetegen a semmibe bámulva.
Ahogy telnek az évek,
emlékeim ködbe vesznek.
Az öszi lomb lehúlt,
A csiga föld alá bújt.
Rám szállt az alkony,
A könnyem kicsordul.
Mikor jön a hajnal,
már ébren vagyok.
Álmok, remények
már ne kergessetek.