Önmagam börtönőre vagyok,
tulajdon akaratom halott.
Tébolyult,vad hazugságfalak
szűkölve összeszorítanak.
Csak úgy vagyok, színlelve tűröm,
mint kocsányos tölgy múló időt,
hogy pusztuljon bennem az öröm,
eltemetve újszülött jövőt.
Zokognék, ha még lenne könnyem...
Üvöltenék, ha volna hangom...
Lennél-e fénylámpás a ködben?
Meghallanád-e vészharangom?