Két szemed
ködös
fátyolában
arcomat
kerested,
zavartan
ejtetted
szavaid,
miután
észrevettél
engem.
Hajadban
imitt-amott
ezüst szálak
csüngtek,
apró szemként
bújtak meg,
a sötétbarna
fürtökben.
Elveszni
véltem
nézésed
simogató
bársonyában.
Már nem
voltál
többé
önmagad ura,
marcangolt
a vágy,
űzött
belülről,
fűtött,
soha fel
nem tett
kérdések
sora.
A pillanat
véget ért,
tovább illant
az
elmúlás
ízébe,
de feledni
nem fogom
soha.
2006. április 15-16. vasárnap húsvét