Játékos táncot járnak az arany falevelek,
Miután elhagyták az ágakat,
Míg mélységes álmából felébredt az Ősz
Püspökerdőnek lombjai alatt.
Kacér szelek szárnyán szállnak szelíden, búcsúzva
Püspökerdőben a falevelek,
Miközben elszaladnak a lombok árnyékában
Percek, órák, napok, s aztán hetek.
Télre várva lerázzák arany koronájukat
Püspökerdő büszke királyai,
És viszik őket, messze, távoli utazásra
Szilaj szellő-madarak szárnyai.
Búsan-komoran, szinten holtan áll, Tél küszöbén
A szürkévé kopott Püspökerdő,
Miután smaragdból színarannyá lett köpenyét
Ellopta az elemi őserő.
A Tél mohón harapott bele a csupasszá vált,
Védtelen, gyenge Püspökerdőbe,
Ám ekkor két utolsó, megmaradt kis falevél
Szállt fel makacsul a levegőbe.
Táncoltak, kacagva a Tél dühén, tombolásán
Az örök-víg arany falevelek,
Majd leszálltak, megpihentek egy apró virágon,
S a tavasz reménye kacsintott Püspökerdőnek.