Kislány
A fehér ajtón kíváncsian belépett,
s aztán bent újra csak azt látott: fehéret...
falakat, hosszú folyosót, ami végül
egy nagy, fehér konyhává bővül,
melynek közepén fehér asztal mellett,
fehér széken lányka ült - tán ötéves lehetett...
kerek arca derűsen nézett a belépőre,
lábát lóbálta a széken - egyre...
kék szemét a jövevényre emelte,
kit meglepett a kék kéksége...
A gyermek lenyűgözte, s ezért közelebb lépett,
a szemben lévő székre leült, s nézett...
nézte a kedves kis arcot,
melyet egyre ismerősebbnek látott,
a tiszta szempárban bizalom látszott,
mellyel reá tekintett,
megérintve ezzel észt, szívet és lelket...
Hisz ez a gyermek én vagyok! - jött a döbbenet -
s látom, hogy ő nem tudja ezt! -
Megismerni önmagát, a régi Igazit,
míly érdekes érzés, szinte elvakít!
Olyanná válni, mint egykoron volt:
őszintén és tisztán állni minden ostromot!
Harcolni a világgal oly egyszerű lenne,
ha a hite, az a régi, Igazi - visszajönne!
Semiramis