Van úgy, hogy gondolataidnak
nem szab határt az agy,
s olyan mélyre ereszkednek néha,
mint egy kút legeslegalja.
Villanásnyi időre megérted,
miként forog a világ körülötted
s vele együtt hogyan forogsz,
lényedet átjárja a ritmus...
Látod már: közel a megoldás
valahogy érzed: nem is volt más
soha, sehol, csak ez
de a kép ahogy felrémlik,
már tovább is megy...
Fognád, nyúlsz utána,
hogy ne hagyja magára
hirtelen magányos lelkedet,
de azt fogni nem lehet,
mely tüneményként megölelt,
nincs teste, hangja és színe,
amibe kapaszkodnod kéne...
Mégis azt érzed, hogy megint
közelebb értél ahhoz, amit
léted lényegének hiszel,
melyet meglelsz majd egyszer
ha lelked kútjának végre
lelátsz egészen a mélyére...