Hajnalon álmatag ásom a kertemet, éled az árok.
Észlelem, indul-e benne a földtele, rákfene féreg?
Énekel, ontja a földmama gyomtalan ős öle, várok,
Undor, a düh pöröl ellene, el vele, súgja a méreg.
Ócska ez: írt ma a vén kezed életet, ő bele fárad,
Íme az ég fele röpteti fényteli hajnali sorsa,
Ösztöne vágyteli dallama zengheti, nászszava árad,
Elvtelen eszközök embere, tetted a vértava mossa.
Látod-e, sárga a csőr eme dalnokon? Énje jelentve?!
Ingyen a dallam, a béresed, ámulat illeti, másnak
Ebben a perben is állhat a vád szava, el lehet ejtve,
És ez a végzetes őscsata lett ma a vég a bogárnak.
Megjegyzés: elnézést, hogy Homérosz hősi versformáját ilyen témára pazaroltam, amelyen úgy lötyög a hexameter, mint tehénen a gatya.