Szerelem helyett...
Ó te zsarnoklelkű könyörtelen verem,
kitéplek örökre fájó mellkasomból!
Pusztuljon a vétkes őrjítő szerelem!
Lüktető sebemben már hiába tombol.
Nem kell a vak önzés a birtoklási láz,
mely irigyen szövi át csókvirágú kerted.
Hisz' kínoz és gyötör, kisemmiz, megaláz.
Nézzünk a jövőbe! Most önzetlen szeretlek!
Így lépjünk kedvesem titkos szentélyünkbe,
lásd átölellek ám nem kötlek magamhoz!
Szemem a szemedben egy új világ tükre.
Mély zsigereinkbe olvadó tavaszt hoz.
Illatod fahéja lángra lobban bennem,
amint nedves ajkam fehér nyakadhoz ér.
Izzón rádtapadva rózsaszínre festem
s nyíló pórusaidon átszalad a vér.
Végigfolyik rajtunk áramot gerjesztve,
remegést repítve sejtjeink falára.
Ereinkben kéj forr, mámort szór az este.
Éljünk hát szabadon, egymásra találva...