Boldogságom tavaszán,
Midőn a szirtek ragyogtak,
Rám a kimondott szavaid,
Mint mézédes csók, úgy hatottak.
Szívembe ezer virág nyílt,
S egy örökké élő pillanat,
Mely megbújt könnyedén,
Tengernyi érző szív alatt.
Nekem dalolt minden május,
Minden csókos érzéki hajnal,
Úgy éreztem magam akkor,
Mint egy földre tévedett angyal.
Angyal voltam, s én mosolyogtam
Csak szálltam, szabadon messze,
Oda, hol csillagokkal álmodik még,
Az ékkövekkel kirakott ábrándos este!
Angyal voltam, s vagyok ma is,
De néha,tengernek kóborló gyermeke,
Kinek a magányos part, és aranyszírt,
A boldogságos, mosolygós rejteke!