nem számolom
a percet
hisz az idő útja
végtelen
emlékek fűznek össze
veled
mint földet
a tengerek
neked fiad voltam én
unokáimnak -
gyere papa mesélj
az idő vásznáról hiányzik
a legszebb szín
szemed melege
s a puha kéz
mivel betakartál
ha fáztam
esténként
piros kartonból
kivágott szív
rajta ablakocskák
s odaírva
/Szeretlek Édesanyám/
nem sírok
csak hullnak könnyeim
mint
megáradt patak
feláztatva arcom ráncait
évtizedek
nyikorgós szekeréről
néha visszanézek
ott állsz a ház előtt
s integetsz
szemeid szomorúak
mint téli hajnaloké
de azért hallottalak
néha
vidáman kacagni
szemedből akkor is
kicsordult a könny
letérdelve szeretném
most fáradt kezed
megcsókolni
de a hideg kő
elűzi álmaim
múlhat az idő
de a szeretet tüze
meggyújtja
bennem
az emlékezés
lángvirágjait