Ballada arról az éjszakáról
Írta: Inis Corphlo Dátum: Május 04 2009 03:55:57

---

H

Csak nézték egymást percekig,
A tébolyult s az éjjel.
Mikor falevelek a tavaszt tettetik,
Az árnyékban hálnak gúnnyal s kéjjel.

---

Teljes hír

---

Csak nézték egymást percekig,
A tébolyult s az éjjel.
Mikor falevelek a tavaszt tettetik,
Az árnyékban hálnak gúnnyal s kéjjel.

A tébolyult ruhátlan mint a felhők,
Míg az éj ködbe öltözött.
Mozdony zakatol akár a dobpergők,
A halál is a tébolyba költözött.

Magányosan fúj harmatot a hegyorom,
Pázsittá téve, mi egykor még
Salak volt s fáradt gyom.
Most tűzben, viharban, kínzó vágyban ég.

Előjön a bujdosó,
Avar mögül magasodik.
Kelméje szürke s oly foszló,
Mint hangja mely ordított, de már haldoklik.

Csak nézték egymást órákig,
Az éjjel s a tébolyult.
Való álom, mi testükön átsiklik
S a két szempár egymástól elfordult.

Az éj meztelen, akár a tiszta szajha,
Kinek takarója égbolt,
Ágya sárga szalma,
Teste pedig egy részegé volt.

Bűz-felhő ömlik a kéményből.
Patak csobog völgyben,
Kinek jutott már a rossz élményből,
Ki a szajha testét mosta súgva: "Hölgyem!"

Látta Őt a tébolyult,
Az éj leple alatt érintetlen,
Láthatatlan test fakult.
"Te ott lettél tiszta s mocskos én itt lettem"

Pedig csak gondolat szállt,
S meglátta a tiszta szajha.
Fakó szíve bársonnyá vált,
Mit mondott, csak a szél hallhatta.

Hisz Ő vitte a tébolyultnak,
Ki ordított a gyönyörtől
S futott, ahogy a darvak vonulnak,
Mi történt, az ég sem látta a gödörtől.

S csak nézték egymást hosszasan,
A tébolyult s a tiszta szajha,
Két arc, vízcseppes s torzítatlan.
Ezt látná az alkony, ha odáig tartana.

De csak gondolat szállt
S nézte Őt a tiszta szajha,
Bársony szíve vérré vált,
Mely lassan folyt a patakba.

Csak nézték egymást percekig,
A tébolyult s az éjjel.
Mikor a múló idő eltelik,
Ő szerelmesen hált a holttal, kéjjel.