Elmúlt valami...
Valami elmúlt, - vége lett.
Még összetartja egy szétmálló kötél
amelyet valaha szorosra kötöttél,
de már nem kapsz lélegzetet.
A kirakatszobor csúnyán összetört.
Újrafaragni nem lehet...
Szedd hát le róla a kötelet,
aztán nézz magadba! - mindenek előtt.
Ne csak nézz, láss bele kutadba,
hogyan lett sáros a kristálytiszta víz.
Mitől keseredett az egykor édes íz,
élvezetet már alig-alig adva.
Valami elmúlt végleg vége lett.
Mint vágott orgona száradó szirmai,
melyek az abroszra kezdenek hullani,
úgy hullott szét apránként életed.
Most itt fekszel szétszórva, - egyedül.
Vakuk villódznak vadul.
A kirakatbabák ruhátlanul
feszengnek, - a járdán egy koldus hegedül.
A szeretet koldusa lehet...
Talán elszórta már minden vagyonát
és mégis neked játszik az üvegfalon át
egy utolsó szerelmeset.
Ne tétovázz, szedd össze szétszórt önmagad
Fogd meg feléd nyújtott kezét
hiszen az a szívedig elért,
melyben régóta csak kihűlt vér szalad.
Öleld át, forrjanak a percek!
Éld át mindazt mit elvett tőled a sors,
de a múltadat ne szidd, és ne okold!
Mindenről tetteid tehetnek.
Kék tollú madarat kergettél hiába!
Nemet mondani Te ostoba,
nem tudtál senkinek soha,
ám jajt ordítottál bele a világba.
Elmúlt valami, - oda lett.
emléke mosolyt hozzon ne haragot,
így várd a folyton változó holnapot!
És ne félj, - itt vagyok veled...