Az út mentén, amerre én járok,
por lepi a lépteim nyomát,
két társam van: az út menti árok,
s pacsirta, ki hallatja dalát.
Tavaszi szél ringatja a felhőt,
integetnek csendesen a fák,
árokparton orhidea nem nő,
de az enyém minden vadvirág.
Örömöt a nótákban találok
dalolgattam oly’ sok év alatt,
elfogytak a régi jó barátok,
nótás kedvem, ami megmaradt.
Eldalolom az életem végén,
mégsem maradtam én egyedül,
más mulat a prímások zenéjén,
de a tücsök nekem hegedül.