Egyszer halkan bújik meg,
Szavakat gyűjt, s erőt,
Suttogva szólít, remegve,
A születéshez kér időt.
Máskor üvölt, és a földre lök,
Nem hagy lélegezni sem,
A lelkem legmélyéről tör elő,
Le kell győzzön mindent.
És van, hogy csak élni akar,
Nem kér, nem is követel,
Szinte önmagát veti papírra,
Hogy íródjon egy új vers.
*
De megszületnie, felnőnie kell,
Bár keservvel jön e világra,
És talán nincs is semmi értelme,
Én hiszem, van, ki olvassa.