Szívem új útra kél
A szívem új útra kél,
Más égnek mesél.
Lábam követi,
Új szél lebegteti szárnyaim.
Egy lélek,
Ki nem találja helyét,
Rabláncot húz maga után,
A valóság igáját.
Szívesen lenne már a mennyország kapuin túl,
De tudja,
Sorsa még nem dőlt el,
Tovább száguld.
Te tetted ezt vele,
Kegyetlenül igába húztad,
S el nem eresztetted,
Míg már halálon túl is tied nem lehetett.
Bár csak az égiek megbocsátanák késésemet,
És kapuikat újra kitárnák előttem.
Soha többé nem lenne semmi óhajom,
Csak legyek végre újra otthon.
Lábam újra vándorol,
Tölti végtelen idejét,
Mit nem kérvén ingyen kaphatott meg,
S ő boldogtalanul töltötte le.
S mikor elérkezett az idő,
S lábát betehette a paradicsomba,
Lehunyta szemét,
S új testet kaphatott.
Kín keservvel született meg,
Boldogságát kettétörte az ifjú test,
Mit az égiektől kapott,
Hogy késése miatt tovább bűnhődjön a földön.
Újabb összetört álmok,
Újabb szerelmek,
Újabb tanulóévek,
S mindezt egy hibáért, mindörökre.