tested hangszeréről
lehull a plüss lepel,
nem sikolt a húr
csak csendben pihen.
mint mély barlangi
fuvallat
sóhajom, úgy száll
a kigombolt
hálóinged alatt.
kezem épp, hogy
érinti a húrokat,
nehogy hamisan
szóljon a dal.
melled csúcsaival
hangolom feszesre
leengedett húrjaid
halkan pengetem
dúrokat és mollokat.
zenédre táncol
a hajnal, a felkelő nap,
mély sebet karcol
lelked falára a tudat,
mikor meghal
a pillanat.
kiejted kezedből
a vonót,
a dal megszakad,
ájult merevségbe
zuhan
a győztes kábulat.