Ha jön...
Írta: piedone Dátum: Május 09 2009 09:30:25
H
Egy robbanás..széttört a kép...
Változik Idő, s a Tér.
Átkerülsz egy másik dimenzióba,
Hol realitásod itt már mit sem ér.
Teljes hír
Egy robbanás..széttört a kép...
Változik Idő, s a Tér.
Átkerülsz egy másik dimenzióba,
Hol realitásod itt már mit sem ér.
Eltünik minden egy varázsszóra,
Nem börtön többé,kinyílt a test.
Kiléphetsz rajta, vár néhány óra,
Hogy a valóságot most kirekeszd.
Elszabadulva, csapong a gondolat.
Lázadó agyad letépi láncát,
Sarokba vágja a napi gondokat,
Mint őrült dervis elkezdi táncát.
Nagytakarítás zajlik a fejben.
Tudatod szelektál, s letisztáz dolgokat.
Átnézi aktáid és ott, még helyben
Rendezgeti, s feltölti az üres polcokat.
És ha úgy érzi, hogy ez-az már nem kell,
Végleg kidobja a fölös holmit,
Nagyon sok lenne, mit elméd termel,
Ezért-e munka, amit ráfordít.
Van, mit csak áttesz egy másik fiókba,
Itt, most épp' útban van,
De jól jöhet még egy szituációban,
Hol aktualitása kortalan.
S miközben fut a mentesítő program,
Ingerek érnek a külső világból,
Hangokat, fényeket, érzetet hoznak,
Új filmet forgat-e kakofóniából,
Mely érzelmeidben még sokkot okozhat.
Ekkor léphet színre az elfojtott hajlam,
Felszinre törhet a Sötét oldalad,
Megcsonkított vágyad halálsikolyt hallat,
S tombolni készűl, képzeted elragad.
Átélhetsz minden élményt, mi eléd vetül,
E síkon nincs korlát és nincsenek gátak,
Itt mindent megtehetsz büntetlenűl,
Másoknak és magadnak sem árthatsz.
Játszhatsz-e filmben féktelenűl.
Történeted, ha tudod, magad irányítod,
Ha nem, hát hagyd magától folyni,
Minden percét kiélvezheted.
A Végtelen határát, hidd el, ki bírod tolni,
Nem fog beleszólni hited, s végzeted!
Kell, hogy saját árnyékukból
Időnként ki tudjanak lépni,
Így szabadulva önnön tébolyukból,
Tanulnak meg újra, agysejtjeid élni,
S kitántorogni a nyálkás homályból.
Csak így képes tovább létezni az elméd,
Nem bírnád hordozni életednek súlyát,
Ha nem lennének álmok, remélni sem mernéd,
Hogy megőrizheted még Éned belső burkát.
S ha ott bent, minden a helyére kerül,
Eloszlik lassan a kábulat köde,
Nem marad tovább, már újra menekűl,
Hiányát bezárja a tested börtöne.
Foszló nyomokban, még őrzöl egy-egy képet,
Pár pillanat, s elillan az is,
Ritka, ha megmarad Tőle az emléked,
Csábító mosolya lelkedbe hasít.
Lejárt az ideje, mennie kell,
Ha akar, bármikor visszatér.
Ne küzdj ellene, csak engedd el,
Egy robbanás...széttört a kép...
2009. 05. 05.