Holdfény szonáta
Írta: Flaminia Dátum: Augusztus 20 2007 14:51:51
Lefekszik a földre, Hold fénye bántja,
Fejében zenél a Holdfény szonáta,
Teljes hír
Holdfény szonáta
Örökké futó, soha meg nem állhatsz,
Fejedben minden van, de nincsen válasz,
Nincsen csend, sem nyugodtság,
Fuss mélyebbre, bátorság!
Félsz és reszketsz, én is látom,
Azt kéred, legyen csak álom,
De lásd be kedvesem, ez az élet,
Te csináltad, s egyet tehetsz: félhetsz.
Ne érts félre, nem akarok rosszat,
Segítenék Neked minden gondban,
De nem látom arcod, nem hallom hangod,
Zárva marad el?ttem a sok ajtó.
Holdsugár éget, fák ága támad,
Küls? fájdalom? Ez csupán látszat.
S most még a szél is oly durva,
Bújnál most Te is el egy lukba.
De nincs menedék, nincs az a sötét,
Rejteked megsz?nt, mind már az Övé.
Ki vesz el mindent T?led árva gyermek?
Víztükrében megláthatod az embert.
S bár ijeszt?, de be kell ismerned,
Minden bajod Te magad ihletted.
Így hát fuss, de nem menekülhetsz,
Lelked örökké egyedül lesz.
S ha nem tudod a választ, ne tedd fel a kérdést,
Csak Te tudhatod már azt, amit úgy hívsz, értés.
S ha nem is jössz rá soha, mit takar a szó,
Legyen hát utolsó szavam vigasztaló.
Lefekszik a földre, Hold fénye bántja,
Fejében zenél a Holdfény szonáta,
Arca enyém, hangja ott szól számban,
Azt súgja halkan: Én megpróbáltam!