Vörös selyemkendő
Meztelen tested ősharmóniájában,
Daloló gyertyaláng illata szendereg.
Szemed ölelése bőrömön megremeg,
Vágy ébred ereim duzzadt pitvarában.
Öled melegsége szerelembe kerget,
Fellobban a bágyadt pislákoló parázs.
Vörös selyemkendő fedi be a kebled,
Libben a tűzfátyol, izzik a fényvarázs!
Forró csókjaidtól életre kel álmom,
Tégelyébe olvad a négy ősi elem.
Szivárvány gerincén langyos eső terem,
A föld lávagőzként száll a csillagágyon.
Lobogó máglyánkon lüktet a képzelet,
A vörös selyemkendő kispárnádra hull.
Lágy fodrai hátán mennybe szállok veled.
Égő tengerem vagy, hullámozz hát vadul.
Rozzant csónakomat borítsd fel, törd ketté!
Élvezettel nyelj el , fogadj be magadba!
Mélykék árkaidba áradjon a magma,
Melyet vulkánjaim ontanak örökké.
A mindenség lettünk, nap szelén lebegve,
Megsemmisülésünk gyémántfény peremén.
Lassan simogatva éjbe fúl az este...
Álmodjuk meg újra! - megint csak Te meg Én.