Múzsám vagy.
Megihlet a fény, mit szemedben látok,
Ha rám nézel, szinte megvakít az álom,
Már nem elveszve, hanem egymás karjaiban ölelkezve.
Egy ismert dallam,
S az emlékek előlépnek,
Tollam a papíron, soraim neked írom.
Tudom, nem oly míves, oly gyönyörű,
Mint azt megérdemelné az ihlető,
De érzem, őt nem is ez foglalkoztatja.
Múzsám vagy,
Mert érzem szereteted alkotó kezem felett,
S megtérted minden szeszélyemet.
Múzsám vagy,
Mert tapintásod éneket csal ki belőlem,
S hamiskás dallamaimat te boldogan hallgatod végig.
Múzsám vagy,
Mert mesémet végig hallgattad egyszer,
S oly szerelemittasan néztél rám!
Múzsám vagy,
Maga a főalkotás!
Amit nem én teremtettem két kezemmel,
De a szerelmemmel formáztam meg!