Az erdő, mező meséi
Írta: reitinger jolan Dátum: Május 13 2009 16:58:43
H
Erdő ösvényén más zaj nem ér el,
Susogó fák lombja neszez olykor,
Óraütések szállnak a széllel,
Egy láthatatlan hegyi toronyból.
Teljes hír
Az erdei óra
Erdő ösvényén más zaj nem ér el,
Susogó fák lombja neszez olykor,
Óraütések szállnak a széllel,
Egy láthatatlan hegyi toronyból.
Monoton üteme halkan úgy szól,
Mint aki biztat, mint aki unszol.
- Késő van - zengi, - ideje menned.
Ez a hang az égből suttogja vágyát.
- Egy kicsit hagyj még, engedd, hogy nézzem,
A méhet, a pókot, fáknak ágát.
Percnyi, órányi, évnyi létet,
S vándor felhőket ívén az égnek.
De szól az óra hangja megint fenn,
Zendül először megütközéssel,
Aztán előbbi hangján szelíden,
Rábeszél, kivár, gyöngéden érvel
Késztetve. - Indulj -, int bátorítón,
- Késő van - mondja -, ideje -, így szól.
Ideje - sürgetsz - már hazatérnem,
Az égből hull rám a mennyei szózat,
- De nézd oly szép az estéli, gyéren,
Fátyolban úszó lenyugvó Nap !
Késő van, értem, haza kell mennem,
Csak egy kicsit engedj még merengnem.
Még egyszer hagyd, hogy szívembe nézzek,
Múltam újra pergetni magamban,
Ott-e a virág tört ág hegyében,
Kelyhében ül-e a cseppnyi harmat.
Sajdulnak felejtett veszteségek,
Árnyak, aromák mit felidézek.
És szól az óra újra, de szinte,
Haraggal dörren fejemre kettős
Ütése s tompul ismét szelídre.
Csendes zugomban most íme meggyőz,
Azokhoz ideje már, hogy menjek,
Kiket szeretek, s akik szeretnek.