Egy fülledt nyári éjszakán sétálni mentem, a kertbe.
Lidérces látomás jutott: fejem fölött
Ég-és-Föld között nagy csoportokban - felhők úsztak.
A levegő sűrű volt és meleg, szinte állt.
A kiégett fű tücskök ezreit dédelgette
- kihívóan nótáztak. A hangok felerősödtek:
minden késlekedő vonat előkerült; a sínek
hangosan pöröltek a kerekekkel;
menekülni kellett a látványtól -
- de kóstolgatni is jólesett!
Két szinten tanyáztak a csillagok, a helyükön
és a gomolygó felhők alatt. A perzselő nappal
nem kímélte a Földet; - erdők égtek...füstjük,
mintha felkúszott volna az Égre...szellő se libbent
- Orkán kellene, ami elkergetné az ijesztő felleget!
A vonatok csak mentek, a tücskök ciripeltek;
a Hold menekült:
- Nem jó ez így -, félek egyedül!
Szeretnék sallangmentes sötét eget,
elég lenne kevesebb tücsökzene, idegen a
légkör a tikkasztó meleg,
a rózsaszín-gomolygás félelmetes!
Vágyom a megszokottat -, azt szeretném!
.............a békés, levendula illatú - nyári éjt
/prózavers/
2007. augusztus 6.