Lüktet most bennem ezer vágy,
Lüktet ezer ismerős, élő üzenet,
Hogy éltessem még, éltessem,
A mézédes éjszakán kapott tüzemet!
Mézédes éjszakákról álmodok,
Mikor az ihlet csókolja homlokom,
Nincs akkor se vagyonom, se házam,
Parnasszus hegye az én otthonom!
Az ihlet éjszakája elvarázsol engem,
Mint édesanyát a gyermeki mosoly,
De én már nem bánom, nem én,
Szívesen vagyok ilyen helyen fogoly!
Ez a tűz, az enyém, csak az enyém
Csak engem hívogat éjjelek-éjjelén,
S engedi, hogy megleljem az életet,
Szíveknek boldogságban úszó tengerén!
Mikor csillagos az Ég,- vele örvendek,
Mikor magányos,- vigasztalója én vagyok,
Mert a költői szív, már csak ilyen,- Ilyen!
Az élet szinpadát el soha nem hagyom!
Egykor szavakat kaptam én, élő szavakat,
Majd mézédes nyiló rózsákkal teli hajnalt,
S egy szívnek kedves, örökké élő kérést,
Kövessem mindig, a SZERETETBEN ÉLŐ ANGYALT!