Mondd, miért?
Miért teszed ezt velem napok óta?
A lelkemet gyilkolod darabokra!
Hát nem érted? Hát nem látod?
Ajkam fagyos vonala mindent elárul!
Azzal vádolsz, nem beszélek.
Azt üvöltöd, nem bírod elviselni képemet,
Sértettséged oktalan!
Zsarnok könnyeid mélyen szaggatják szívemet!
Nem lehet emberi viszálynak egy okozója!
Nem lehet, hogy mindennek én vagyok az oka!
Vedd észre, magadon, te is változtál!
Hagyj végre békén, álnok lélekgyilkos!
Már te sem vagy olyan szent, mint hiszed.
Kétszínűséged szinte mérgezi a levegőt!
Harc nélkül nem is élvezed az életet!
Gyűlöllek, a pokolba veled!
Nem hittem, hogy valaha is ezt mondom,
De sajnálom az utóbbi hónapokat, miket neked adtam,
S te sorra csak ölted a szeretet falakat!
Miért jó neked a kegyetlenség palástjának óvása mögött megbújni?
Miért nem érted végre?
Amit teszel, szétszakít kettőnket?
Hogy lehetsz ilyen önző, hogy beteges akaratod elébe helyezed mindennek?
Kiábrándultam végleg belőled.
A cél, hogy nélküled éljek,
Hogy reményeim békét remélnek,
Oly fénylő csillag az éjszakában,
Mint száz meg száz lámpa együtt véve!
Hát itt van,
Ez a zsarnoki léted gyümölcse.
Én nem hajolok meg előtted tovább.
Gyarlón veszem fel a védekezés palástját!
Gyere hát,
Ordíts velem úgy, mint megannyi nap,
Törd csak apróra a kapcsolat darabokat!
Isten veled szép világ, míg célom nem teljesül, harcunk nem évül!