Szomorú fűz ágaidba ki táplált
Fájdalmat és búfelejtő muzsikát,
Hol születtél, ki nevelt fel tégedet,
Ki lehelt a furulyádba éneket.
" Szülőm nevelt, a folyópart sokáig,
Hűs harmat mos, Nap melege megszárít,
Levelem közt fészkelődik sok varázs,
Dongó vadméh s itt tanyáz a sok darázs.
Föld-anyám ki ébresztette életem,
Partok fái hajladoztak énvelem.
Kenyeret, sót anyám lelke így adott,
Lenge s dúló szél bölcsője ringatott.
Harmatcseppes pirkadatban halk futár
Ébresztett fel, kérdezgette: nősz-e már.
Fények leptek, fodrozódtak illatok,
Így nyitották rügyeimet hajnalok.
Az Ő ölén gyűltek hantok könnyei,
Tüzet raktak galagonya gyöngyei,
Zendítette erdő-mezők vad jaját,
Fakasztotta mohos tölgyek kardalát.
Bánat és vágy, öröm és bú szállt vele,
Mint a rétre az út szürke porköde,
Ő borzolt és csókolt egész éven át,
Furulyámba Ő csalt tündérmuzsikát. "