Befedett a bogáncs s a lélegzetem nehéz...
Testemet meggyújtom,együtt égjek vele.
S a lángján túl, csak én fogok elmenni,
Csontjaim hamvait szétrepitse fütyörészve,
A túlvilág szele.
A Jegenye magas levelei közzé visszatérve
Szemeim tiszta látását,esőviz mossa.
Csak onnan tudom látni szüleimet
Ahogyan visszatérnek a napból...ökröket hajtva.
Állatok körme agyagban sülyed...
Az út,üres udvaron vezet át.
Édes, a levegőben érez...keresztet vet,mondván:
Ó,sötétedik...elkészitem a vacsorát.
Akaratlanul,lépése szobám ajtaja előtt megáll,
Kinyitja,mintha látni akarna végre,
Csak a sötétség szúr szemet
Látva, a pokol udvarát...feketében.
Kezei a fülén,orditása süket
Angyaloknak kezei is fülükre téve,
Kivörösödött szentek kórusban kértek:
Várj,a nehéz szavak párosodnak néked.
Mulatságos történet...Édes most megdorgál,
Szalmát teszünk az állatok alá ketten,
Bemegyek,kijövök lelkén libegve
S már ő is kacag,s elkerget:
Halott vagyok, s hagyj békémben engemet!