Vörös selyemkendő 2.
- Hogy milyen is az, amikor
egy zabolátlanul áradó csókfolyam
öblös medréből kiforr
és édes vesztébe rohan?
Megmondom: - Észtveszejtően csodás!
Átrobog duzzadt, lázas ajkakon,
lezúdul a hófehér nyakfalon,
nincs hozzáfogható semmi más!
Egy vörös selyemkendő
állja csak útját, fodrába zárva titkait,
forró fuvallatán sejtelmes felhő
épít, szerelmünk fölé hullámzó baldachint.
Alatta csobog életünk vize,
melyben feloldódott már a föld és a tűz,
nyelvem alá bújik finom csókod íze,
ami új utakra mély völgyeidbe űz.
Magamba szívom puha leheleted,
lehántom bőrödnek vadvirág illatát,
hiszen az dombocskád kapujához vezet
majd fülembe súgja vágyaid lágy dalát.
Érzem, amint szemed követi kezemet
és lehúnyod mert csengettyűdhöz ért.
Tapintásomra kinyílik, rámnevet,
kagylódhoz leúszom, gyöngyfényű kincsedért.
Ó te ránksimuló könnyű, vörös fátyol,
röpíts minket sikoltó csillagokon át!
mentsd át a csodák őrült világából
ezt a csókokkal átszőtt szép selymes éjszakát.