Lelkedben zokog a fájdalom,
kiáltanál, de nem jön hang a
torkodon.
Éled szomorú, szürke napjaid.
Némán türöd,
az élet osztotta lapjaid.
Sebezhetö vagy, hited is
elveszett,
és szeretni,
ilyen sorscsapásban
nem lehet.
Hordod a bánatod,
mint Jézus a keresztfát,
néha felcsillan reményed,
segítségül hívod az
Úr angyalát.
Feláldozol mindent,
álmokat, életet, s
beletörődve várod végzeted.
Ne, hagyj fel a reménnyel,
hiszen mindig van kiút,
és az ember a sötét alagútból,
a csillogó fényre jut!