Népek tavaszán
Írta: tenger Dátum: Május 26 2009 14:34:12
H
Uram, te szavakat adtál ajkamra,
De az időt nem adtad meg nékem,
Igy mikor is szóljak, igen, mikor?
Hogy meg hallja, a te ezer éves néped?
Teljes hír
Egykor tavaszt ígértek nekünk,
Örökké mosolygós igaz álmokat,
De megtagadva, nem hoztak mást,
Csak jó szokás szerint: átkokat!
Csak hulltak a könnyek, némán hulltak
Boldogtalan szempárok keresték a választ,
Siratták a jelent, s a majdani eljövőt,
De a hazugság mégis egyre-egyre támadt!
Nem számít ma az Életed, testvér,
A lánctalp ma is te rajtad masíroz,
S mint egy kiművelt nyakláncba,
Egy bűnös kódszámot gravíroz!
Hejh, te magyarok Istene!
Szent István népe könnyezik,
Keresi helyét e nagyvilágba,
De látod sehol- sehol nem leli!
Reményünk e nagy földön, te vagy!
Úgyan ki más is lehetne e világon?
Az ember mióta megteremtetted
Csak átgázol, minden életvirágon!
Mikor könnyt kéne hullatni,
Ő vadul, kiméletlen nevet,
Mikor a bűnt kéne gyűlölni,
Akkor ő dupla erővel szeret!
Uram, te szavakat adtál ajkamra,
De az időt nem adtad meg nékem,
Igy mikor is szóljak, igen, mikor?
Hogy meg hallja, a te ezer éves néped?
Most is csend van, csend körülöttem,
De ez a csend most valahogy más,
Érzem , hogy te itt vagy, itt velem,
S tölem, életreszóló sorokat vársz!
Sorokat, melyeket hazugság nem lep,
Sorokat melyek újra kiáltják az életet,
S visszaadják a tündöklő újbóli Reményt,
Mi Mohácsnál, Majténynál, Világosnál elveszett!
Most meghajtom előtted hátamat,
A te akaratod, legyen az enyém,
Csak láthassam a tündöklő szép csillagot,
Magyarságom, Máriásan szép egén!