A majomtól származom
No, Én biztosan a majomtól származom!
Szőrös a hátam és hosszú a két karom.
Benne fejsze, melyet évmilliók során
fejlesztett tökélyre többezer ősapám.
Szóval vágom a fát, vágom magam alatt,
amióta balgán almádat megettem,
jól esett akkor a tudásból egy falat,
s kiűzetésemen jóízűt nevettem.
Akkor még azonban nem sejtettem vala,
hogy összekevered nemzetségem nyelvét,
(legyen az finnugor, vizigót vagy helvét)
véres harcot szülve, hol legtöbbjük meghala.
Aztán azt sem hittem, hogy Allah bőrébe bújsz,
sőt, néhol Buddhának adod ki magadat.
Melyik Istent higgyem, mi lesz ha majd megunsz?
A kis majompofa Ura nélkül marad?
Ó egyetlen Isten mért nem bízom benned?
Pedig Téged hinni oly nagyszerű érzés!
De mikor látom, hogy annyi élet szenved,
kételyek bántanak és ezernyi kérdés.
Mért sorvad el éhen oly rengeteg gyermek?
Mért hagyod meghalni a várandós anyát?
A meggyilkoltaknak mért nem adsz kegyelmet?
- És folytathatnám még a borzalmak sorát!
De nem teszem, mert a majomtól származom!
Nem érhet fel hozzád primitív szellemem.
Titkaid bírálom, de meg nem érthetem,
Csak Te tudod okát, mért e sok fájdalom.
Csak Te tudod miért pusztítjuk önmagunk,
mitől lett dögevő törött szárnyú sasunk,
és mitől lett eredendő bűn a tudás?
Csak Te mondhatod meg! - Nem tudja senki más!