Rozi-mama szelíden, békésen, gyakran
üldögélt a kopott, zöld karosszéken.
Türelme kitartott, ameddig rajzoltam:
imára-kulcsolt kezeit ölében nyugtatta
szemét behúnyva, olvasóját morzsolta.
Ráncai mélységét, arca nyugalmát -, lelke
békességét nem tudtam megmutatni, sokáig.
Méltósággal viselte öreg testét. Természetessége
bölcs józansága, ami egy idős parasztasszony
sajátja - számomra példa!
Türelmes modellemet' - nagyon megsirattam...
...már tudom: Megöregedni az Élet Dicsősége! -
meg a szerencséé, mely élted kísérte.
2007. szeptember 3.