Városomnak ónegyedében
Hol az utcák kanyargósak,
A csúnya szépnek látszik...
Árnyalata végzetes.
Kipp,kopp...totyog három lábán
Hajlott lény, elbüvölő,érdekes.
Meg-megállva....fájdalmán, csepp méz terem
Sas szemeivel az öreg messzenéz...s elmegyen.
Igy mennek Ők...lassan,tűrve
Ott a zűrzavaros városban...anyák voltak
Vérző szivvel,szeretők vagy angyalok
Kiknek nevét valamikor, mindenki tudott.
Ma,nem ismeri őket senki
Nekik köszönni sem köszönnek,
Félválról csak beszélnek
Vagy kis pajkos gyerekek, gúnyolják léptüket.
Szegény romok,egy vérből valóak
Gondolatom egyesit,
Ünnepélyesen minden este kimondom:Látni titeket meddig?
Ki tudja a holnap mit hoz, nyolcvanasok évében
Kiket a Jó Isten is elnyom,csak nyomja kezével.