EGYBEFORRVA
(inspirálta: Adorján László „Eggyéválva” c. képe)
Időtlen idők óta eggyé válva,
elválaszthatatlanul összenőve,
fás fákká fásulva, válva-állva
örök ölelésbe egybeforrva.
Évek felettünk zúgva zsongtak,
évszakok váltva jöttek-mentek,
évgyűrűink egyre sokasodtak
örök ölelésbe egybeforrva.
Törtek gyenge ágaink, gallyaink,
rügyeink, bimbóink nyiladoztak,
leveleink sárgultak, elhullottak
örök ölelésbe egybeforrva.
Göcsörtös, görcsös görbe ágaink,
egymást körülölelő karjaink
élet viharait együtt kiállta,
örök ölelésbe egybeforrva.
Idő barázdálta törzseink
háncsos, erdős fássá kérgesedtek,
erős kéreggé acélosodtak
örök ölelésbe egybeforrva.
Gyökereink szerteágazóan
föld alatt erőt, hitet szívva,
egymásba, együtt kapaszkodva
örök ölelésbe egybeforrva.
Csenddé fonódva, eggyé válva,
lüktetve egymásért, egymásban,
sziklaszilárdan, hitben állva
örök ölelésbe egybeforrva.
Csendnek csendes leheletében,
lombágaink halk susogásában,
fenn magasban, ég s fény felé tartva
örök ölelésbe egybeforrva.