Fiatalon úgy éreztem, hogy az időm végtelen,
Hogy az ifjúság madara nem száll el sohasem.
Aztán elmúltak az évek, s tán észre se vettem,
Az élet nagy állomásai, elmaradtak mögöttem.
Hogy milyen volt az élet? – szép, nagyon szép,
Minden csodás percére, ma is emlékszem még.
Igen, gyönyörű volt, de néha, mégis oly nehéz,
S ha választhatnék, ha lehetne, újra kezdeném.
Tán változtatnék, vagy mindent így csinálnék?
Még megválaszolhatatlan, bennem ez a kérdés.
De tudom, hogy mindent-mindent megtennék,
Azért, hogy boldogabb legyen az új nemzedék.
Ó tudom, a gondolatok időnként elragadnak,
S vannak dolgok, melyek békén nem hagynak.
Az időm nem sok már, és az utam is végére jár.
Szívemben a színes álmok is, elpihentek már.
A mai csillogó világ, sokszor embertelen, hideg.
Vajon hiányzok-e valakinek, ha majd elmegyek?