Tudom milyen, ha elfordul a h?n szeretett szív...
Írta: csak-fater Dátum: Augusztus 23 2007 05:10:10
Elüszkösödött érzések cikáznak ütközve egymással,
Bakancs taposta, vérz? lelkek éles hangon jajongnak,
Teljes hír
Hullaszagú leheletet hord, rugdos a tomboló szél,
Elüszkösödött érzések cikáznak ütközve egymással,
Bakancs taposta, vérz? lelkek éles hangon jajongnak,
Magasról esett szívek az aszfalton lapulnak, nyöszörögnek,
Lidércek jönnek, kéretlenül visznek le, le a mélybe.
Ki vagy fenn, magason a szerelem s élet trónusán,
Bájos arcod mosolyát, a kívánt égi tengerkék szemed tekintetét megvonod,
Fejed kecsesen elfordítod, tudomást nem véve a szenvedésr?l.
Oly magason ülsz tán, hogy hozzád a jajszavak csokra nem hallatszik?!
F?zérbe szövik lelkek még dolgos kezei a jajszavakat, s nyújtják feléd,
Nyújtsd ki, légies, fehér, illatos b?r? kezed, ne félj, hogy bepiszkolod,
Bánatos sóhajok kosza törékeny kezeden nem maradnak, lemosható.
A sok bágyadt, vérz? szív, még könnyedén gyógyítható, csak akard!
Fordítsd ékes fénysugarú tekinteted a szenvedés kopár völgyére,
Hogy újra termékeny legyen, zöldelljen, virágozzon a rét!
Nem, nem magamnak kérem az édes kegyelmet, a mézes kenyeret,
Magam már megtaláltam a gyékényb?l font kötelet min felmászhattam!
Embertársaim, kik közül való vagyok, értük emelem kér?n szavam,
Tudom milyen, ha elfordul a h?n szeretett szív, ha nem ér az arany napsugár!