Mindhalálig
Nézed, de nem látod,
Gondolod, s mégse hiszed,
Hisz mit látsz maga a képzelet.
Színek kavalkádja,
Egymást félretaszító embertömeg,
S mindez TE érted.
Úgy érzed, sikered van.
Úgy érzed, megcsináltad.
Majd a koncert után sóhajtasz egyet.
Talán abba kéne hagyni,
Talán háttérbe kéne szorulni,
Elégedettséggel nyugdíjba vonulni.
A gondolat, mint méreg,
Szétárad elmédben,
S nyelveden éppen a lényeg.
Meglátod a csillogó tekintetet,
Az izzadtságban fürdő éljenző tömeget,
A téged éltető soha le nem mondó rajongó tábort.
Érzed, elvénült ereidben szétárad a friss vér,
Ajkad új éneket zeng,
S az ember had sikoltva érzi a zenéd.
Ez kell, neked tudod.
Soha véget nem érő téged éltető hallgató.
S bár tudod, egyszer hangod testeddel együtt elveszik,
De szíved úgy érzi, ezt kell csinálnod életed végéig!