Elmúlt
Írta: Ayame Dátum: Június 07 2009 10:31:37
A
Elmúlt a paradicsom,
Hová Ádámot s Évát zárták nagy kegyből,
Elmúlt az nap, mikor az almába harapott a pár,
S onnan nem volt visszaút már.
Teljes hír
Elmúlt
Mi egykor szép volt,
S öröm teljes,
Most szomorúvá,
S sivárrá változott.
Mily halandó a földi lélek,
Elmúlásához egy perc is elég,
De feltámadásához,
Egy évezred is kevés.
Vagyon büszkeségünk,
Mely mindannyiunk vérében csordogál,
Hol több, hol kevesebb,
Kiben kit talál.
S mi külsőre szép, s rendes,
Lehet belül romlandó,
Fájdalommal, és haraggal teli,
Mérgező mérgekkel gyilkoló.
S mi egyáltalán nem kedvez nekünk,
Csak háta mögé megbújva védekezünk,
Azzal a földi halandóval mivan?
Azt dolgunk végeztével sorsára hagyjuk?
Hát valóban ilyen gyarlóak lennénk,
Önimádó paraziták?
Kik más véréből rendeznek halotti tort?
Fertelmes lakomát?
Pusztításainkkal természet ellen vétünk?
Avagy saját magunk ellen?
Halálunkat magunk jósoljuk meg,
Életünket magunk rövidítjük meg.
Ha kivágjuk a fákat, azzal fűtsük házainkat,
Ha a termést megesszük, s nem köszönjük meg,
A természet bosszút forral,
S ellenünk tesz.
Elmúlt a paradicsom,
Hová Ádámot s Évát zárták nagy kegyből,
Elmúlt az nap, mikor az almába harapott a pár,
S onnan nem volt visszaút már.
Elmúltak a szép napok,
Mikor minden napsugárzással ragyog,
Elmúltak az évek,
Miket együtt álmodtunk meg.
Minden mi jó,
Ahogy szállnak az évek,
Tünedeznek el szépen,
S nem marad csak a csendes, komor üresség.
Nincs mi fel töltse ezt az űrt,
A bánat a szívembe sebet üt,
Tehetetlenség, szörnyű átka,
Egyedül nem vagyok képes a világra.
Talán ha mellettem, állna csak egy ember,
Egy födi halandó, kinek szíve hozzám húz,
A talánból igaz lenne, az ingatagból pedig biztos válna,
Egy álomba burkolt világ, igaz lábakra állna.