Kis patak csordogál a völgyben,
alig lehet látni a felszálló ködben.
A Nap lustán megáll felette,
kicsit nézegeti magát benne.
Aztán komor felhő kerekedik,
az égbolt hamar elsötétedik.
Könnyei hullanak a tájra,
ide is jut a patak partjára.
Az ég talán a csillagokat siratja,
mik hajnalban hullottak a patakba.
Fényük a vízban tükröződik vissza
ott csillog az ezernyi kis szikra.
Patak a folyóhoz közeledik lassan,
ha sziklához ér szerteszét loccsan.
Tengerhez érve csandesül a folyó,
a nagy vízzel eggyesülni neki is jó.
Patakból-folyó, folyóból-tenger ...
ember szebbet gondolni sem mer.
Eggyé lenni a nagy óceánnal,
egységben lenni az egész világgal.
Magamban a pataknak most utat adok,
a létezés titkáról oly keveset tudok ...
a gondolataim nagyon-nagyok
pedig a pataknak csak egy cseppje vagyok.