Most jövök kedvenc kertemből,
hol füvet nyírtam órákon át.
Mikor kiértem megnyírni szántam,
először, egy terülő tuját.
Metszőollómmal kurtítva vágom,
később megdöbbenten kell, hogy lássam,
hogy a tuja alja, egy fészek alja,
benne tizenhárom madártojással.
Mint bűnös, akit tetten értek,
ki tudja miért, elszégyelltem magam.
Ki vagyok én, hogy zavarhatom,
tizenhárom leendő madaram?
Majd neki álltam a füvet nyírni,
és tettem ezt órákon át.
Mikor végeztem, ismét megnéztem,
mit rejt a terülő tujám.
Ahogy tujámhoz közel mentem egészen,
egy fácánt láttam ülni a fészken.
Emelte rám tekintetét,
nem féltve tőlem az életét.
Fészkére szorosan hajolva,
jelezte tisztán azt nekem,
utódaimat soha nem adnám,
inkább vedd el az életem!
Nyesedékkel fészkét fedtem,
kanna vizet mellé tettem.
Fácánmama ne szomjazzon,
tojásokat oltalmazzon.