CCCXIX. szonett
Nap kel s nyugszik, - számolatlan napok,
Már nyűg, s teher a reggeli ébredés;
Kín s gyötrelemmel telt századok
Rontották sötétbe nyarak szépségét.
Most kell az, ami sosem lehetett,
Most kell a vágy, a szeretet, s szenvedély -
De szólt a jelen hozzám, nem tehette
Megölve vágyam, mindenem, hogy haljak én!
Egyszer eljön, s bekövetkezik talán, majd
Mint javasasszonynak az ’eljövendő, -
(De csak egy hosszú sípszó, mi megmaradt),
S a vágy, - és már sosincs többé jövő!
Négy óra ötvenkilenc perc, és vége, -
Utolsó pillanat, s örökre megáll az Idő!
20090601
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!