Szeretni valakit szüntelen égő vággyal ó miért kell?
Fojtva várni a te időd égő sebekkel?
Másért a lelkedet sebekkel pikkelyezni, miért teszed?
Legegyszerűbb válasz erre, mert szereted.
Várni vissza amit adtál, még reméled?
Nem hálálja meg senki csak az enyészet.
Nem csókol senki oly édesen, mint a halál,
Ha ajkáról a méreg szívedbe talál.
Versbe sűrített fájdalmam hiába ordítom végtelen,
Ha az ég sem velem van, hanem ellenem.
Adni kész voltam a végsőkig mindent,
Neki adtam volna minden kincset.
S most jogaimból kiforgatva merő fájdalomban,
Egyedül harcolok egy égő katlanban.
Vad "északi farkasok" marcangolnak széjjel,
Egyedül vagyok, szemben minden veszéllyel.
Vérem fogytáig küzdenék még, de testem összeroppan,
Lerogyok, elnyúlok a porban.
Feladtam a harcot, mit érted vívtam, csak végtelen csend...
Nincsen már semmi, sem fent, sem lent.
Csak az édes lebegés, ami rám talál,
Nincsen más, csak a halál...