I.
...ahol megúszta a táj a jégverést
-oda leszállt a béke'
szárnyai alatt: Éled az Élet!
ma kényeztet a szeleburdivá serdült
természet, azzal
hogy felhőtlen egével, zöld
árnyalatai közé
egyenlőségjelet tett
összeboronálta a csúnyát
a széppel
II.
szeretem ezt a vidéket
kell a szememnek az ismerős
a tudott; szeretem
a borgőzös hangon lármás
hatvani aluljárót
a tarjáni piros - motorvonatot
csak a várakozás
ne bosszúsággal telne,
mert a pályaudvar sínpárjain
firkált oldalú megalázott szerelvények
húznak el mellettem
Indulunk: megyünk tovább
- vár
a szeretett hazai' táj
III.
sose unom meg...
csillapíthatatlan éhséggel
harapom látványát
itt: Pásztó környékén nyújtja be
Nógrádba a lábát
- a fenséges Mátra
a távolság lazúrjával
tarra vágott foghíjait is
belemossa a tájba;
-a látóhatáron innen
autók kergetik egymást
színes bogarak módjára
völgyekbe bújt falvak házsorai
szántók váltakoznak -
csinos magaslatokkal - amik ugyan
nem érnek az égig, de
egytől-egyig szeretetre méltóak
elszaladunk düledező fejfájú
zsidó-temetőm mellett;
zöld függönye, szinte
elrejti a szeretett
kastélyformájú házat
felállva tisztelgek a
magukra hagyott meddőhányóknak,
honnan szén és
-bányász rég "megszökött"
már csak át kell
haladnom a gyáraitól
megfosztott városon; -
és láthatom heverő
félkönyékre erszkedő
büszke Karancsom!
állok, - nézem
felhőktől árnyékolt -zöldbe öltözött
domborulatait: - Várom, hogy int
ettől mégjobban érezném,
hogy itthon' vagyok megint
2009. június 14.
Pécel