Rendhagyó nap, tavasz a télben,
galambok hada morzsát csipeget.
Arrébb.... egy kukát túr elnyűtt ruhában,
bozontos hajú embergyerek.
Tűsarok kopog a zsúfolt téren,
elegáns kabát a földig ér.
Amott a tér egyik szegletében
valaki szerényen utca-zenél.
Megáll mellette sok kíváncsi ember,
a befőttes üveg dalra fakad,
két rövid pálca a zenész kezében,
vízkottájával , békességet ad.
A Monti csárdás, s más ismerős dallam…
Ezüst bőröndbe koppan a pénz.
-Köszönöm - mondja, s játszik tovább,
szívből teszi az utcazenész.
Nincs sok ideje... előre lép,
hallgatná tovább a furcsa zenét.
Finom kezével a lelkét is adja,
Ötszázas lapul az ezüstdobozba’.
Egyszerű színpad, de meseszép,
dajkálja napjaink jaját.
Egyetlen ember feledteti
ezernyi másik bánatát.
Tiszteld koncertjét, állj meg mellette!
Tehetné másként, de hálánkból él.
Boldog, ha csattan sok tenyér felette,
az élte, ha nekünk utcazenél.