Homokos parton silány a csendnek hona,
Víznélküli élet nem kell soha.
Lepkék hátán repülnék egy messzi tájra,
Ahol a kék ég, felett a horizontot szemem látja.
Nap melegétől, ha felmelegszem,
Fénye szememből, kialudni képtelen.
Lelkem térben, és időben, jelenben is él,
Suttogom a szélnek szívem, teljes üzenetét.
Hald fűben, fában, égen, madár dalban,
Hogy az élet fényben, ölelésben, mosolyban van.
Könnyeim áztatta kezemet tördelve feléd ballagok,
De a lelkem már újra mosolyog.
Márvány lapon kopog az eső cseppjei,
Kezemben a vadrózsaág fény jelei.
Piros rózsa szirmok nyugszanak a földön,
Utat mutatva, benne a legszebb gyönyöröm.
A mesebeli látomásnak igaz gyöngye,
Hozzon hozzám haza mindörökre.