Csendben kifordítom életem,
már nem üt arcon a felszíni
tébolyda színlelt józansága,
Nem állít falhoz ki nem mondott
szavak mélyben fortyogó, soha
fel nem törő magigazsága.
Hazudok magamnak, hogy jó így,
Hazudok neked, ne fájjon,
Hazudok közönyt, hogy felhívj,
Hazudok savanyú álmot.
Áltatás?Jószándék?-semmit nem számít,
a kikövezett út új lelket áhít.