Jegyzet (egy levél margójára) próza
Írta: LouisdelaCruise Dátum: Június 27 2009 09:05:13
A
Kósza szerelmem végleg elvitte a tél,
Vagy eltévedt, s nem talál hozzám?
Csak várok, sóvárgok, szívem remél,
Hogy egyszer csak újra rám talál!
Teljes hír
Tizenkettedik
A Csodakert (adaptáció)
I. fejezet
Az első elsárgult papírlap
Talán nem kellett volna hallgatnom arra a titokzatos hívó szóra, de
még mindig itt suttognak a szavak a fülemben.
Amikor felnyitottam a ládikó fedelét, tényleg felsóhajtott valami,
mintha már nagyon régen várna erre a pillanatra.
Most elgondolkodtatott egy kósza emlék,
- ugyan már csak halovány foltjait ismerem fel, de némelyik részlete
igazán beleégett az elmémbe.
- Szavak, sóhajok, egy-egy illat, a nyári esték finoman hűs
fuvallatai. Csókok, könnyek és a mérhetetlen keserűség.
Mára már nincs senkim, mind meghaltak rég, csak az emlékek s a hátra
hagyott hantok maradtak.
- Gondosan kendőbe csomagolt képek, kifakult, régi fotók, kópiák a
múltból, hol egyik-másik elmosódott. Egy kis szelence akad a kezembe,
(amolyan faragott csontfedelű), -
- felnyitom s egy kékpillangós hajtű néz rám,
- csodás, ... emlékeimben kutatok, s feltűnik a kép, szőlőlugas, elől
egy tornác s ácsolatán egy kisleány kacarászik egy hintán.
Hajtincseit megrebbenti az ide-oda lebbenő szél. Mosolyog, boldog
hisz a tizedik születésnapját ünnepelték az imént.
- Egy piros masnival összekötött képeslapcsomag, Andalúz táj,
tengerparti sétány, napsütés, ódon kastélyok, - s most érzem a szobák illatát.
Fahéj, vanília, mályva, itt-ott tömjén száll, ánizsos borpárlat leng,
s málló, öregedő vakolatok. Távolból elhalón hallom a tenger moraját.
Szú percegi vackát az ébenfa baldachinban, s nyög a selyem a portól
fuldokló, félhomályos nappaliban. Ódon, nyikorgó lépcső vezet
felfelé, oldalt a bársonnyal kárpitozott falon festmények,
gobleinek függenek, s a kép. Egy ismerős arc.
- Szőke, hullámos hajfürtök, benne a kék selyem pillangó s a mosolygós arcú szépség.
Majd váratlanul, egy összegyűrt, de kisimított elgyötört papírlap,
könnyek áztatta sorok.
Összeszorult torokkal olvasom a Múltat...
"...Szerelmem Istene
Kósza szerelmem végleg elvitte a tél,
Vagy eltévedt, s nem talál hozzám?
Csak várok, sóvárgok, szívem remél,
Hogy egyszer csak újra rám talál!
Míg ha tőlem érettebb is, de nekem tetsző,
Tán, hiú álmom vágya volt csak az;
Érinteni, s mondani; - Istenem Ő,
Boldogíts, s kívánj bármit, mit akarsz!
- Nem kívánt, nem, tán nem is szeretett,
Vagy csak a kérő hangom nem hallotta meg;
Mely valahol, a vágyaimba veszett!
De keresem, hátha egyszer meglelem,
Hogy lenne Istenem, hű szerelmesem,
S lennék, (ha csak egy percre is), Igaz-szerelmese!
Az Úr 1651. éve pünkösd hava 18. napnyugta
- Talán nem kellett volna akkor, ott,
megismerni és megszeretni...
...majd, jó pár évvel később, viszont látni boldogtalan.
20090617
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!