Messze elsodort vadvirág, vérvörös szirmokkal,
Zöld levéllel, kiszáradt ajakkal.
Azúrkék szemek, barna írisz,
Sokan vannak így, ő is elfelejtett bízni.
Elfelejtette mint jelent a szerelem,
Az nem csak egy szó, egy gyenge érzelem.
Az a kötődés, a függés, a szeretet,
A bizalom, hűség meg a kegyelem.
Nem azért küzdünk, hogy mást porba tiporjuk,
Nem azért szenvedünk, hogy nevessenek rajtunk.
Nem azért szeretünk, hogy viszonzatlan legyen,
Nem azért bízunk, hogy hazudjon az ember.
Ő is csak két szót mondott halkan,
Összesen két szót: „Szeretsz? Maradj!”
Majd belenézett a kék szempárba,
De az csak így válaszolt: „Elmegyek. Hiába…”
A kislány nem hallgatta végig a fontos szavakat,
Elég volt neki annyi, hogy egyedül marad.
Így az ifjú kedves csak egy rózsát hagyott,
Egy vérvörös vadvirág, s egy cetli: „Szeretlek nagyon!”