Elmentünk egyszer hárman,szerencsét próbálni.
Már nem is tudom: Orosz,Francia...nem mi földünk volt.
Megunva a nyomort mely nagyobb mint itthol...
Határozottan,legyőzötten az óhaj fejünket Dél irányába forditotta.
Lábaink megteltek sebekkel,
Lassan hazafelé jöttünk már.
Eső vert,a szél is gyötört
A szívünk,erős vágy.
S ahogyan mentünk,gondolatunk szóban...
Érdekesen törtek fel.
Közeledtünk...minden lépés
Lelkünkben,erősebben vert.
Megszólalt közülünk az egyik:
Virág vár a tornácunkon,kár lenne meghalni.
Nekem házam,kertem van:Idegen földet etetni?!
Én az Istenben bizakodok,ha meghalok....talán nem is kár.
Beszédünkben nem vettük észre
Távol,három fekete pont körözött az Égen...halál feketében..
Tehát:egyik lessz az ebéded,másik lessz az enyém
Harmadik,őt Isten védi...meséje legyen szép.